Mezőkövesdi matyó hímzés – 3. Kötények

Egyszer egy matyó legényt elrabolt az ördög. Szerelme hosszasan rimánkodott érte, hogy adja vissza neki. Az ördög azt mondta:

– Jól van, visszaadom, de csak akkor, ha elém hozod kötényedben a nyár legszebb virágait!

Bajban volt a lány, hisz mindez télvíz idején történt. De ő hazament, tele hímezte kötényét gyönyörű rózsákkal és azt vitte az ördög elé. Visszakapta párját, akivel ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak!

Persze ez csak egy mese, a valóságban hosszú évtizedek, ügyes kezű lányok és asszonyok alakították, formálták a matyó viselet talán legváltozatosabb és legdíszesebb ruhadarabját.

A kötény – vagy surc, ahogy itt nevezik – elsődleges funkciója a ruha védelme. Természetesen Mezőkövesden is viseltek munkához egyszerű, fehér, fekete vagy kékfestő vászonból készült kötényeket. Az ünneplő ruhához azonban hímzéssel, rojttal gazdagon díszített kötényt hordtak, férfiak és nők, kicsik és nagyok egyaránt. Mint a többi ruhadarab esetében, a surcokat tekintve is az eladó lányok, fiatal asszonyok, legények viselték a legszebbeket. Díszítmény tekintetében nincs jelentős eltérés a férfiak és nők kötényei között.

A legényeké kicsit keskenyebb, de hasonlóan téglalap alakú, a ruha aljáig érő, derékon megkötős.

A nők archaikus ünnepi viselete az ún. bőkötő, amely 3 szél selyem vagy klott anyagból készült, a harang alakú szoknyához igazodva hosszú, apróra ráncolva. derékban pántba szedve. A kötény 3 oldalát gyári csipke szegélyezi, a melyet a díszes változatokon arany-ezüst fémcsipke, sújtás egészít ki. A színe az ünneplő ruhákhoz hasonlóan fekete. Ezt hordják a menyasszonyok is, később a polgári mintára divatba jött fehér ruhákhoz természetesen fehér a bőkötő is. A fiatalok a kötény fölött külön a derékra kötött, több soros pántlikával (gyári hímzett szalag) egészítik ki ruházatukat.

Az első hímzett kötények feltehetőleg az 1870-80-as években jelentek meg. Az egyszerű téglalap formájú, többnyire feketefestő, később klott anyagból készült kötény alsó szélén megjelenő virágmintás, hullámindás szerkezetű, „folyókás” hímzések többnyire színes „belina” (gyapjú) fonallal, ritkábban színes pamutfonallal készültek. A hímzés mellett rézrojt, gyári fémcsipke, „ragyogó” teszi teljessé képet.

Gyapjú hímzéses surc részlete

Tervező, kivitelező: Pap Bernadett népi iparművész

A szabadrajzú növényi ornamentika mellett, gyakran egy darabon belül, azt kiegészítve megjelenik az ún. bossókás mintázat. Mezőkövesden a szálvonásos technikákat összefoglalóan nevezik borsókának- „bossókának”. A kötényeken megjelenő subrikás díszítmény különlegessége, hogy akár 10-15 cm széles felületeket töltenek így ki, a minták elkészítése jóval nagyobb technikai bravúr, mint a lapos hímzés. Szintén különleges a díszítményben, hogy megjelennek az emberalakok is, kedvelt a menyasszony-vőlegény ábrázolás. Emellett elterjedt a kosaras minta használata.

Kötény bossókás – kosaras és szűcsrózsás mintával, igazi csillaggal és tojúval

Tervező, kivitelező: Pap Bernadett népi iparművész

Kezdetben a motívumok a lepedőkön is megtalálható rózsák, tulipánok, kisebb kiegészítő virágok, leveles ágak voltak. A 20. század elején azonban kialakul az ún. „surcrózsás” mintakincs, amelyet ahogy a neve is mutatja, a kötények díszítésére a mai napig használnak. A 10-12 cm átmérőjű változatos formájú virágok a hozzájuk illesztett kiegészítő motívumokkal egyre szélesebb felületét fedik be a köténynek, olyan sűrűn egymás mellé varrva, hogy az alapanyag már nem is látszik.

A surcrózsás minták mellett egy másik vonulat a szűcsös minták használata. Ebben az időben teljesen áttérnek a selyem, majd hamarosan a műselyem fonal használatára.

Surcrózsás kötény szíves rojttal

Műtárgymásolat a Herman Ottó Múzeum eredeti darabja alapján

Szűcsrózsás kötény készülőben

Tervező, kivitelező: Pap Bernadett népi iparművész

A két mintakincs „divatja” jól megfért egymás mellett, mindkettő esetében jellemző, hogy több sávban elkészített virágos hímzést egyéb díszítőelemekkel (pl. „tojúval”- tollszerű mintázat), valamint gyári díszítménnyel egészítik ki. A flitterek, gyöngyszalagok, fémcsipkék használata eleinte gazdagítja az elkészült ruhadarabokat, később olyannyira elharapózik használatuk, hogy már nemcsak a családok amúgy is szűkös anyagi lehetőségeit kurtítja meg, hanem szinte felváltja a hímzést.

Mindezek okán határozza el a város elöljárósága az ún. ragyogó égetést. 1925 hamvazószerdáján a piactéren szó szerint elégetik a ruhákról lefejtett cifraságokat, majd a későbbiekben városi rendeletben szabályozzák ezek használatának mértékét. A sok drága díszítmény azonban olyannyira részévé vált a kötényeknek, hogy ezt követően az eredetihez nagyon hasonló formában ráhímezték a kötényekre.

„igazi csillag”

A felső képen a gyári, rezes, flitteres változat, az alsó képen ugyanennek hímzett megfelelője

A két világháború közötti időben tetőzik a viselet és a hímzés pompája. A legényingek mellett a surcokon láthatjuk a legszebb és leggazdagabb kézi hímzéseket. A minták elhelyezése kicsi módosult, feljebb került és egyre szélesebb, szinte a ruha derekáig betölti a felületet. A viszonylag rövid fémrojtok betiltásával azt teljesen felváltja a fekete selyemszálból makramé technikával készülő, kézzel csomózott rojtok használata. Ezek mintázata igen változatos, a csomózott felületből minden esetben szabadon lógó szálakkal végződik, kb. 30 cm hosszúságban.

A két világháború között matyók százai, ezrei mentek el tavasztól-őszig idénymunkásnak, többnyire az Alföld vagy a Dunántúl nagybirtokaira. A matyó lányok a munkában is nagy gondot fordítottak megjelenésükre és fogékonyak voltak az új, divatos dolgokra. Ebben az időben divatba jön az ún. előkés kötény, amely készülhetett fehér vászonból színes hímzéssel. Sokkal elterjedtebb azonban az ún. „gépelt surc”, amely fekete selyem vagy klott alapanyagra, fehér vagy sárga cérnával, gépi tűzéssel készült. A mintakincs erősen stilizált, a technikából adódóan nem követi a matyó mintakincset, de gyakori, hogy a gépi tűzéses sávok közé beillesztenek egy-két kézi hímzéses, matyó motívumos díszítményt. Ezeken a kötényeken nincs rojt, és mivel csak néhányan rendelkeznek varrógéppel, főként megrendelésre készülnek, nem tükrözik az egyéni kreativitást.

Tervezőként, oktatóként, hímzőként nagy szeretettel ajánlom mindenkinek a matyó hímzések tanulmányozását. Hiszem, hogy a régi matyó lepedők, ingek, kötények kiapadhatatlan forrásai a mai alkotóknak is. Kívánom, hogy sok friss, újszerű egyéni megfogalmazás szülessen, ki-ki megtalálja a számára legszebb mintakincset. Remélem, hogy írásaimmal felkeltettem az érdeklődést és segítettem eligazodni a matyó hímzések világában!

Szerzőről

Pap Bernadett

hímző, csipkekészítő, oktató, népi iparművész

Mezőkövesdiként beleszülettem a színes fonalak, pompás hímzések, gyönyörű viselet világába. Már kicsi gyerekként is elvarázsolt és hamar megtanultam az egyszerűbb technikákat. Később közel két évtizedig táncoltam a Matyó Néptáncegyüttesben, így közelről megismertem a folklór világát is.

Az aktív táncot magam mögött hagyva fordultam komolyan a kézművesség felé, hímző, csipkekészítő és oktatói szakképesítést szereztem. 

2003 óta szinte valamennyi országos pályázaton részt veszek, nem csak mint egyéni alkotó, hanem mint az általam vezetett Borsóka Hímzőkör szakmai vezetője, tervezője.

A Békéscsabai Textiles Konferencián, a Kisjankó Bori Hímzőpályázaton, a Százrózsás Hímzőpályázaton, az Országos Népművészeti Kiállításon is számos díjjal jutalmazták már alkotásaimat. Rendelkezem népi iparművész címmel, nagyon büszke vagyok a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Király Zsiga díjára, és a 2018-ban elnyert Megyei Príma díjra.

Örömmel tanítok, nagyon szívesen mutatom meg a hímzés és a népviselet csodálatos darabjait itthon és külföldön egyaránt.

Igyekszem a hagyományok tiszteletben tartása mellett a mai ízlésünknek megfelelő, funkcionálisan használható tárgyakat készíteni. A matyó hímzés mellett nagyon szívesen használom a kiegészítő technikákat, kedvenceim a subrika, horgolás.

Értesülj első kézből!